A maca gyökér eredete.

maca gyökérA maca gyökér íze önmagában nem olyan finom, pedig hasonlít a dióra, kicsit édeskés, de jellemzően inkább földes ízű, így magában nem szokták enni, hanem belekeverik süteményekbe, pudingba vagy különböző, lehetőleg egészséges ételekbe, például zabkásába. Már az inkák is felfedezték, ősi étele volt ennek a régi népcsoportnak, sőt, a régészeti kutatásoknak köszönhetően kiderült, hogy még termesztették is. A ma leggyakrabban használt elnevezése is valószínűleg az inkák kecsua nyelvéből ered. A „ma” azt jelenti, hogy „hegyen termesztett”, a „ca” jelentése pedig, hogy erősítő tápszer. Ez azt mutatja, hogy már kétezer évvel ezelőtt is használták ennivalóként, illetve gyógyászati célokra. Úgy tudni, hogy harcba vonulás előtt előszeretettel fogyasztották az inkák a maca port, ami így nagyobb erőt és kitartást biztosított számukra a küzdelemben, fokozta az állóképességüket, illetve az inkák is használták már, mint afrodiziákumot is. Szexuális teljesítményfokozó hatása a perui őslakosok körében is ismert tény, máig alkalmazzák akár férfiak, akár nők tekintetében is erős potenciajavítóként. Rendelje meg a bigstar.hu webáruházban!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!