Nyugdíjba vonult a nagyvállalatunk igazgatója.

tárgyalóasztal

tárgyalóasztal

Mivel már régen volt felújítva az irodája, ezért az igazgatói tanács úgy döntött, hogy az új igazgató kinevezésével az irodát is fel kell újítani, át kell alakítani a mai kor követelményeinek. Az új igazgató ezt jó néven vette, mivel elődje elég földhözragadt lévén, még számítógépet sem használt! Kinevezése után egyik ismerősével beszélgetett, és elmondta neki, hogy olyan kivitelező céget keres, akik elvégzik az iroda belsőépítészeti tervezését. Ismerek egy ilyet, hangzott a válasz! Keresd meg a spaceandmore.hu-t, ők az irodaterek komplex kialakításában felsőfokon dolgoznak! Az iroda tervezés, az iroda bútorok, az iroda berendezések kialakítása, ez mind a fő tevékenységük. Az iroda alaprajza alapján olyan iroda designt alakítanak ki iroda 3D látványtervvel, amely megfelel, azt hiszem, a Te igényeidnek is! Mondta az új igazgatónak! Így is lett, a spaceandmore.hu belsőépítész csapata a motoros íróasztal mellé kényelmes forgószék került! Természetesen, az új igazgató mindennel meg volt elégedve!

Forgószék választás előtt

irodai forgószékAzt hinnénk, hogy forgószéket könnyű választani. Most már nagyon nagy a kínálat, így nagyon meg kell fontolni, hogy melyikre fog esni a választásunk. Egy irodában fontos, hogy az ember milyen irodai forgószéken tölti el a munkaideje nagy részét, így ennek kiválasztása is nagy utánajárást igényel. Engem bíztak meg az irodában, hogy az osztály számára találjam meg a legjobb székeket reális áron. Ma már modern korban élünk, így arra gondoltam, hogy most már az interneten fogom megtalálni az irodába a székeket. A megérzésemben sose csalódok, nagyon hamar megtaláltam az irodabutoruzlet.hu oldalt, ahol nagyon sok információval gazdagodva már ki tudtam választani, hogy milyen forgószékre van szükségünk. Az irodai forgószékünk meghozta a hozzá fűzött reményt, mindenki nagy örömmel fogadta és vette birtokba. Biztos vagyok benne, hogy jó döntést hoztunk és hosszútávon fog minket szolgálni az új szék!

Praktikus iroda kialakítása tervezéssel

spaceandmore.hu Egy nagyvállalatnál kezdtem el dolgozni! Eddig egy kis cégnél dolgoztam, ahol sokan dolgoztunk az irodában és így zavartuk egymás munkáját is! Itt is többen voltunk az irodában, de úgy alakították ki paravánokkal, hogy a lehető legkevesebbet zavarjuk egymást! Az irodabútorok úgy lettek kialakítva, hogy praktikus legyen. A tároló rendszerek maximális helykihasználtsággal készültek, így mindig minden irat a helyén volt! Kérdeztem az egyik munkatársamat, hogy ki tervezte ezt a szép irodát? Egy olyan cég, amely iroda belsőépítészeti tervezéssel foglalkozik, Ők a spaceandmore.hu tervező és kivitelező cég! Az iroda alaprajza alapján szinte egyénre szabva tervezik meg az irodákat, a dolgozói igényeket is felmérik, és ezek alapján készítenek vázlatokat. Ezért is ilyen kényelmesek a munkaasztalok és a székek. Az irodabútorokat is ennek megfelelően tervezik, és szerzik be, hogy a szolgáltatásukkal időt, pénzt, energiát takarítsanak meg az ügyfeleiknek! Így már nem is csodálkoztam, és örültem, hogy egy olyan nagyvállalathoz kerültem, ahol a dolgozókat is így megbecsülték!

Irodai bútor vásárlás előtti információk

irodai butorHelló Skacok ! Még csak véletlenül sem én én találtam fel a spanyol viaszt de gondoltam hasznos lehet ha Nektek is ha megosztok egy legujabban felfedezett weboldalt. Rendszeres böngészéseim során ugyanis ráakadtam az irodai-butor.hu webáruház honlapjára, ami alapos áttanulmányozá- sa után elnyerte a maximális tetszésemet. Mint ahogy a nevéből is sejthető idodai butorok teljes kínálatával foglalkozik beleértve ezekbe az asztalokat, székeket, polcokat, fiókokat és sok-sok min- den mást is. Ráadásul ezeket fényképekkkel, leírásokkal, 5 éves garanciával és országos házhoz- szállítással kínála nem egy esetben akciókkal megfúszerezve. Ezen túlmenően az árkínálat is sok- rétű , mert az olcsóbbtól a drágáig terjed és egyben színben, formában és anayagban is igen bő a választék. Vásároltam saját célra is pratkikus darabokat és azokat minden szempontból igen jónak találtam, mint ahogy a weblap ügyfélszolgálatát is. Ezek miatt merem bárkinek javasolni, mert az ár, a termék és a minőség, a kiszolgálás minden téren garantáltam jó, panaszom nem lehetett rájuk. Arról meg már nem is beszélek, hogy valóban azt kaptam,amit az irodai-butor.hu weblapon kiválasztottam, a kiszolgálás pontos, precíz volt, sorbanállnom, rohangálnom,idegeskednem nem kellett mert minden flottul működött. Ugyhogy még egyszer csak azt mondthatom,hogy aki ilyen dolgok vásárlásában gondolkodik, ez egy tuti megoldás lehet számára.