Életünk nagy eseményeit szeretjük megörökíteni, ezt igazolja szerintem, hogy a telefongyárosok is rájöttek, hogy minél jobb minőségű képekre vágyunk a hétköznapokban is, és minél többre természetesen. De azért ne feledkezzünk meg arról, hogy igazán jó képet mégiscsak a profi fotósok tudnak csinálni. Előfordul persze, hogy ügyesen egy-egy alkalmazás segítségével, esetleg utólag megmunkálgatva nagyon jó képek születnek, mondjuk százból egy. Vagy hasonló arányok. Azonban nyilván például az esküvőnk esetében nem arra vágyunk, hogy legyen egy kép. Vagy öt, ami jól sikerül. Egy kis utómunkával. Szóval nagy eseményeknél ne féljünk profira bízni a fotózás tudományát, hiszen nem véletlenül egy szakma ez. Sőt, van akinek hivatás és ez a képeken is meglátszik, elég csak megnézni a partyfotos.hu képeit. Nyugodt szívvel bíznám rájuk én is az esküvői fotózást, hiszen minden képen látszik: szívvel, lélekkel, megfelelő technikával és tapasztalt profizmussal dolgoznak, a végeredmény pedig rengeteg csodás fotó a legszebb pillanatokról.
2017. január hónap bejegyzései
Találja meg kerékpárját Webáruházunkban
Egy iskolában tanítok és a napokban tartottam a félévi értekezletet. Az általános tudnivalók és a fontos megbeszélnivalók megbeszélése után mint mindig most is lehetőség volt kötetlen beszélgetésre, amikor a szülők feltehették nekem, illetve egymásnak a kérdéseiket. Több téma is előkerült, többek között például az, hogy ennek a korosztálynak mit is érdemes ajándékba adni. A kérdésen nem lepődtem meg, hiszen több mint az osztály felének ezután lesz a születésnapja. Kikérték az én véleményemet is. Én elmondtam, hogy szerintem a kerékpár az a dolog, ami minden gyereknek megfelelő és értelmes ajándék lehet. Mivel egy kis faluban lakunk ezt nem csak szabadidejükben tudják használni, hanem az iskolába is elindulhatnak vele reggelenként. Érdemes olyan biciklit vásárolni, amin csomagtartó is van. Így nem kell folyamatosan a hátukon cipelniük a sokszor bizony nehéz iskolatáskát, hanem kerékpárjukra tehetik azt, mentesítve ezzel a hátukat és a derekukat is, mely még növésben van. Az ötlet sokaknak tetszett, így azt hiszem az év végén akár kerékpártúrát is szervezhetünk majd.
Opel alkatrész Webshop
Az Opeleket különösen szeretek szerelni, bár elég sok típusú autót hoznak hozzám, a német autók mindig a kedvenceim, jó minőségűek és szerelni is jól lehet, csak érteni kell hozzá. Sajnos néha hoznak olyat is, amit már másik szerelő is szerelgetett és csak úgy maszatolt rajta valamit, hogy többet ártott, mint használt. És persze az is előfordul, hogy ugyan nincs baj a munkával, de a beépített Opel alkatrész silány minőségű. Ennyi év tapasztalattal a hátam mögött- és a kezemben- már tudom, hogy mi az, amiből eredetit és mi az, amiből utángyártottat érdemes venni. Egy dolog azonban az után gyártott alkatrészek esetében is nagyon fontos: jó minőségűt kell venni. Én az opeleseknek.hu weboldalról szoktam megrendelni a kellő Opel alkatrészeket, de az akciós alkatrészt is mindig megnézem, mert például gyakran kell Opel Astra alkatrész, és akkor előre megveszem akciósan, majd amikor behoznak egy kocsit, olcsóbban és gyorsabban tudom megcsinálni a vevőnek a kocsiját. Ezért is járnak vissza hozzám mindig, ha valami baj van.
Multivitaminok szükségessége testi egészsésünkért
Baráti körömben többször vita témája volt már a természetes kontra szintetikus vitamint támogatók között. Azzal persze mindenki egyet értett, hogy a természetes eredetű vitaminok jobban felszívódnak, abban azonban voltak eltérő nézetek, hogy ezért szükséges-e egy fél havi fizetést természetes vitaminokra költeni, vagy meg kell keresni a szintetikus vitaminok közül azt, ami leginkább közel áll a természetes vitaminhoz, de sokkal megfizethetőbb mindenki számára. A természetes vitamint támogatók szerint a szintetikus vitaminokat nehezebben ismeri fel a szervezet, így alacsonyabb a hasznosulási mértéke. A szintetikus vitamint támogatók szerint ezen könnyen lehet segíteni, hiszen a megvásárolt étrend kiegészítőket étkezés közben kell bevenni, így az ételekben található természetes vitaminoknak, ásványi anyagoknak köszönhetően elindul az a feldolgozási folyamat, aminek köszönhetően az étrend kiegészítőben található vitaminok és ásványi anyagok is gyorsan belekerülnek és feldolgozásra jutnak.