Hónapokon keresztül kerestem azt a konyhabútort, ami egyszerre megfelel az én elképzelésemnek és amelyik be is fér a nem éppen mindennapos konyhámba. Ennyi időnek kellett eltelni ahhoz, hogy rájöjjek, sokkal egyszerűbb lenne keresni egy konyhaszekrény stúdiót, ahol foglalkoznak egyedi konyhaszekrény készítéssel és ahol valóban olyan konyhaszekrényt készítenek nekem, ami megfelel előzetes várakozásaimnak. Barátnőm tanácsára vettem fel végül a kapcsolatot az érdi Bono Bútor munkatársával, aki már néhány elmondott mondat után tudta, mit is szeretnék tulajdonképpen. A győztesek örömével kerestem fel ezek után az érdi boltot, ahol magas minőségi bútorlapokat, kiváló akril munkalapokat és többféle megoldási lehetőséget találtam. Nem győztem kapkodni a fejemet, hiszen konkrét elképzelésem nem volt arról, milyen stílusú konyhabútort szeretnék és mindegyikben volt valami, ami megfogott. Ennek fényében talán el lehet képzelni, hogy valóban egyedi konyhabútorom lett, hiszen szinte minden stílus képviselteti magát valamiképpen.
Elképzelésnek megfelelő konyhabútor tervezés
Hozzászólás