Amikor elértem, hogy olyan beosztásba kerüljek a cégnél, amivel igazán jól kereshetek, tudtam, hogy egy idő után mit vásárlok majd. Saját lakásra vágytam a belvárosban, amit én magam rendezhetek be végre. Azt is tudtam, hogy melyik berendezés lesz az első. Ez nem volt más, mint a konyhabútorom, amire mindig is vágytam. A www.admiralstudio.hu -t már nagyon régen kinéztem magamnak, hiszen mind a weboldal, mind az ajánlatok, mind a referenciák, a bemutatóterem pedig pláne rendkívül kedvemre valók voltak. Az Admiral Stúdiót mindenkinek bátran merem ajánlani, aki egyedi konyhabútorra vágyik, pont olyanra, ami csak neki lehet. A Stúdió szakemberei modern és klasszikus konyhát ajánlottak, amiből nekem a klasszikus jobban tetszett. A tervezés meg is kezdődött, amiben én magam is részt vettem. Felmértük a lehetőségeket és kiderült, hogy az Admiral Stúdiónál a további berendezésekre is szert tehetek, ráadásul remek áron. Így mosogatót, hulladéktárolót, csaptelepet, páraelszívót, tűzhelyt, felnyíló és gardróbszekrényt és még sarokelemeket is ajánlottak. Ajánlom én magam is az Admiral Stúdiót, amely munkatársainak köszönhetem, hogy elképesztően csodás konyhám lett.
2019. április hónap bejegyzései
Klímaszerelés kalkuláció a helyszínen!
Minden esetben a klímaszerelés előtt, a felmérést követően pontos árajánlatot vagy akár árajánlatokat készítünk, így elkerülhető a későbbi félreértés. A személyes találkozó során könnyebben és megnyugtatóbban tud tájékozódni a kívánt készülékekről. Ön elmondja az igényeit, mi megmondjuk, hogy azt melyik klímaberendezés képes teljesíteni. A katalógusokban és leírásokban sajnos a legtöbb esetben nem a valóság van feltüntetve. Sok éves tapasztalatainknak köszönhetően már meg tudjuk mondani, hogy valóban igaz-e egy állítás. Például nagyon sokan „csendes” klímát keresnek, de ez mindenkinek mást jelent. Egy sok éves on-off típusú készülékhez képest egy ma kapható alsó kategóriás klímaberendezés már halknak számít a papíron 22dB hangteljesítményével, ami elvileg a suttogás hangszintje. De azt nem írják le, hogy a tesztet milyen messziről végezték el a beltéri egységhez képest. Számunkra fontos, hogy Ügyfeleink elégedettek legyenek, hiszen hosszú távon csak így ajánlanak minket tovább. Keresse a hidegklima.hu weboldalt!
A borítékológép kisebb irodákban is nagy segítség!
Egyik ismerősöm utazásszervezéssel foglalkozik. Sikeres vállalkozó, sok ügyféllel. Sokan kérik tőle, hogy akciókról levélben értesítse Őket, mert az egyszerűbb nekik, mint az internet. Hiába, Ők inkább nyomtatott formában szeretnék olvasni. Családi vállalkozásként csinálják a feleségével, így a borítékolási munkára nem akartak új munkaerőt felvenni. Egyik ismerősük ajánlotta, hogy a delfinrendszerhaz.hu weboldalon rendeljenek egy borítékoló gépet és egy címnyomót. Rövid időn belül meg is történt! A borítékológépen több féle lehetőséget lehet beállítani, így az Akciós levelek mellé az aktuális katalógust is el tudják küldeni ügyfeleiknek. A címnyomtató pedig olyan borítékot állít elő, amely küllemében kitűnik a többi naponta nagy számban kapott boríték közül. Így lényegesen nagyobb számban bontják ki küldeményeiket. Egyre többen szeretnék így is megkapni az információkat a kedvezményes utazásokról! Lehet, hogy hamarosan nagyobb teljesítményű borítékoló gép szükséges majd nekik?
Bio olajok!
Az olajok egyre népszerűbbek az arcápolásban, nem véletlenül. A préselt olajok mindig is az arckrémek, arcápolók fő hatóanyagai közé tartoztak: pár százalék helyett pedig akár közvetlenül az arcbőrödbe is bejuttathatod őket. Az olajok könnyen alkalmazhatóak, csak a megfelelőt kell a magad számára kiválasztanod! Az olajok használata arcápolásra megoldás lehet, ha bőröd nem viseli el a hagyományos arckrémeket allergia vagy valamely összetevőre való érzékenység miatt. Mindezek okán az argán olaj a legkiválóbb mindegyik közül. A fentebb más olajoknál említett arcápolásra jellemző tényezők mind meg vannak benne és érdemes alapként tekintened rá, és a bőröd szükségleteinek megfelelően kiegészíteni a keveréket! Marokkói argánolaj kézzel préselt. Kiváló száraz hajra pakolásnak, vagy száraz arcbőrre, szuperfinom hidratációként. A zsírsavakban, antioxidánsokban és E-vitaminban gazdag argánolaj természetes hidratáló és bőrtápláló hatású. Természetes módon lassítja a bőr elöregedésének folyamatát. Ekcémára is kiváló. Keresd fel te is a myvivaco.com webáruházat és válogass kedvedre a kiváló szépség ápolási termékeink közül!