Az az érzésem, hogy bárhogyan is szeretném csavarni a dolgot nem fogom megúszni tavasszal a kapu elkészítését. Már több éve tervezgetjük ugyanis, hogy kerítésünket és kapuinkat lecseréljük modernebbre és szebbre, ám mindig közbejött valami. Idén év végén azonban előreláthatólag hozzá tudunk majd kezdeni a tervezgetéshez, mert minden feltétel adottá fog válni. Mivel mindenképpen olyan kerítésre és kapura vágyunk, ami igazodik a családi házunk jellegéhez valószínűleg egy kiskapuval kombinált kétszárnyú fakaput fogunk készíteni sógorom segítségével. A faanyagot ugyanis ő fogja előkészíteni asztalosműhelyébe. Ez a része tehát lemegy az én vállamról, azonban a kerítés összeszereléséhez és beállításához szükséges eszközöket és kellékeket nekem kell beszereznem. Utánakérdezve a dolognak elmondhatom,hogy ismerősök és ismeretlenek is azt javasolták, hogy a kapuvasalat.hu webáruházba vásároljam meg a kapuzsanérokat és a kapu forgáspontokat, ahol kérdéseimre szakszerű választ kapok, így nem tudok melléfogni a vásárlás során.
Új kapu kivitelezése szakemberrel
Hozzászólás